#Bild am Sonntag




Merkel kormányátalakításra készül

A német kancellár vizsgálja egy kormányátalakítás lehetőségét, hogy megerősítse politikai helyzetét, és ki tudja tölteni negyedik kancellári mandátumát - közölte a Bild am Sonntag című vasárnapi lap a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) berkeiből szerzett információira hivatkozva.

MTI


Juncker rendezett viszonyokat akar a balkáni menekültút mentén

Rendezett eljárásra és rendezett viszonyok megteremtésére hívta fel a Balkánon át vezető migrációs útvonal mentén fekvő országokat Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy német lapnak adott interjúban az európai migránsválság kérdésében összehívott vasárnapi csúcstalálkozó előtt.

MTI


Német nem az önálló Kurdisztánra

A német külügyminiszter szerint egy önálló kurd állam létrehozása tovább gyengítené a közel-keleti térség stabilitását, ezért az Iszlám Állam (ISZ) nevű szélsőséges szunnita fegyveres szervezet ellen küzdő kurdok támogatása mellett Irak egységének megóvására is törekedni kell.

MTI